November 29-én Freibourgban adott koncertet a Rutafa kórus Vegyeskar formációja. A fellépésről rövid francia nyelvű összefoglaló is készült a helyi közösség honlapján (Itt érhető el). A beszámoló kiemeli a kórus csodálatos hangzását és a francia nyelven előadott darabok tökéletességét. Egy rövid videó is megtekinthető az oldalon a kórus szerepléséről.

A második fellépésről szintén megjelent egy német nyelvű tudósítás a helyi internetes lapban (Ez itt érhető el) A cikk beszámol róla, hogy a helyben jól ismert „Szilágyi Bejnamin karmester idén egy különleges műsort kívánt bemutatni a közönségnek, és meghívta Magyarországról az édesanyja által vezetett kórust.”
Ezen a koncerten az első és harmadik részt Szilágyi Benjamin vezényelte. Az első részben minden kórus XV. és XVI. századi műveket énekelt, többek között Szilágyi Dénes német fordítású kánonját. A második részben a vendégkórus Szilágyiné Szalai Zsuzsanna vezetésével Lassus, Praetorius, Szilágyiné Szalai Zsuzsanna és Kodály Zoltán műveit mutatta be. Az előadásokat hangszeres kísérettel és szólóénekesekkel tették változatosabbá a fellépők.
A harmadik részben a megjelent kórusok ismert adventi dalokat adtak elő közösen.
A koncert végén a közönség hosszan tartó tapssal fejezte ki háláját.
A kórus a két templomi koncert mellett a Luzerni Magyar Nyelvű Protestáns Gyülekezet által kisiskolásoknak szervezett magyar nyelvű bibliaköri foglalkozása keretében adott kis műsort. A rövid koncert mellet a gyerekekkel a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó dalokat, játékokat tanultunk, és apró ajándékokkal leptük meg őket.

A kórus svájci programját a Rákóczi Szövetség és a Péceli Önkormányzat támogatásával sikerült megvalósítanunk.

kapcsolat@rutafakorus.hu
CIB 10700196-69735530-51100005